magamnak

Elérte a célt, szakadt a szalag, kattant a gép, villant a fény, dobbant a szív, koppant a jég, tarkított a taps, dagadt a szép, megmunkált kéz, nézett a kegy, örült a mámor, csípett az ősz a szülinapságtól.

hát, így.

Bocsánat, de kellemetlen színe van ennek a pólónak.

hitted volna

Hitted volna hogy a kombínó ülései elavultak? Mert te leszállsz a barátnőddel, a barátoddal, a nagymamáddal, a kutyáddal, a nyalókáddal, a pezcukroddal, az új, menő zenéddel, egyedül. És leszállsz ott ahol a kedves hang bemondja, hogy final station. Ott leszállsz. De lehet hogy előbb szállsz le, ha előbb van dolgod. És akkor felszáll valaki, olyan akit nem láttál, és kintről nézve a helyed, rájössz. Rájössz, hogy ez már nem is a te helyed, miután fogtad a beszélgetésedet és leszállítottad magaddal karácsonyba csomagolva, hogy az szépen mutasson. És akkor Ő kicsomagolja a dumáját. És ha leszáll jön más, dumás. A szék, meg olyan feledékeny, hogyha újra megörvendeztetem a kombínót egy kölcsönkért bérlettel, akkor a szék nem ordít majd, hogy gyere anna, itt vagyok. Hitted volna? Ja, hogy te tudtad.

tárva

Tárva nyitva van az ablak, a szobaajtó a bejárati ajtó, a sütő. Nem azért mert nagytakarítás lenne, vagy mert valaki odaégette a piritóst, és még csak a frissen mázolt falnak sincs köze a nyitott élethez. Csak büszkeség. Rend van, vidám, karácsonyra van hangolva, mutogatja azt, hogy független, azt, hogy van, és tizenhét éve is volt, és remélhetőleg még száz évig is lesz, még akkor is ha a falak csak úgy ontják magukból a frissen mázolt fal, és az égett piritós kellemetlen vendégtaszító illatát.

van úgy

Van úgy, hogy kész van, de van úgy, hogy nincs. Van úgy, hogy megiszom, de van úgy, hogy nem. Van úgy, hogy mogorva, de van úgy, hogy kedves. Van úgy, hogy udvarol, de van úgy, hogy sejtelmes. Van úgy, hogy szeretem, de inkább nem.

jellem

Kerek labda, omlós piskótatészta, aranybarna kakaós csiga, fáradságtól kifakult arc, hétköznapokat taposó rövid lábak, vicces szemüveg, elkopott dolgozat, besárgult fénykép, törött kedvenc bögre, fehér pez cukor, sok bögre tej, esős, spanyol szavakat memorizáló nyomott reggelek, ruhakupacok kikerülése az egyre kisebbnek tűnő szobámban, jellemző reggeli futások tömött, büdös vonatokhoz,lassuló internet, szünetre vágyó agyhullámok. Csak fizikát ne.

rejtve

Bújócska buli a kert végében, csónak alá bújás, fa mögé rejtőzés, bokor aljában lapulás, számoló figyelés, pisszenésmentes oldalbabökések, suttogó lélegzet, múlni nem akaró pisilés, rémisztő "megvagy!" szó. Minden jól ment, amíg a nap észre nem vett. Tudod, az a szemüveges, hosszú karú, coca-colát szürcsölő, pimasz, folyton unatkozó nap. Bokor aljában lapulásomat túlzottan viccesnek találta, és a coca-colája hatalmas csattanással tört ripityára a forró betonon, merő véletlenségből pont a biztonságot adó bokrom közvetlen közelében.

egy, két, há' és.

Kezdi az éneklést. Eddig csak a zuhany alatt mert énekelni, a próbák is ott voltak. Nem is hallotta őt senki. De most itt van. Ki mer állni a nagyközönség elé. Hatalmas ujjongás kíséri föl remegő térdeit a színpadra. Eközben söröspoharak ürülnek ki és telnek meg, tapsikoló gyerekzaj, kiabáló szülői szigor és egyéb fesztivál tényezők törik meg a kínos csöndet. Egy, két, há' és szólal meg végül a jócskán megfizetett hangosodó énekhang, megtelik a színpad előtti hatalmas tér. A zene jó, a sör jó, a hang jó, az idő meleg, a kedvem remek, szülinapom van.

hízelgő

Miattam csatlakozott, mindenféle függőséget okozó internetes portálhoz. Hízelgő. De inkább a kiábrándító szó jellemzi, hosszas gondolkodás után.

volt, nincs

Magassarkú cipője lábán, lyukas harisnyája lecserélve, sminkje ízlésesen helyezkedik el széltől megfújt gömbölyded arcán, kabátja színben és stílusban pontosan passzol az előre kiválasztott, szürkés árnyalatú kockás ruhájához, parfümje víg illatfelhőt hagy maga után bohókás fiúk meggyötört arcát felfrissítve, haja lágy hullámokkal tarkított, enyhe gesztenyebarnás árnyalatú, táskája pedig elegáns fekete. Lépteinek nem kölcsönöz különösebb fajta kecsességet, haját sem csavargatja a metrón ülve. A kávézóba lépve többen szólítják meg. Többüknek válaszol bájos hangszínben, de hangjában erőltetettség érződik. Szokásos reggeli kávéja, és csokis fánkja után, kilibben a nagyvilágba, férfiak követő tekintetét hátrahagyva. A kávézóban sem látták többet.

tudva

Tudta, hogy nem alkotnak majd jó párost, tudta, hogy még csak nem is szoktak beszélgetni, érezte hogy kényszer az egész, de belement, mert fene jól néznek ki egymás mellet. Szótlanul ballagtak a piarból kimenekült söröző diákok között, kavicsokat rugdosva, időjárásról társalogva, olyan kedvetlenül, hogy még a csikkeket összeszedő lelkiismeretes fiatal is jobban szórakozott. Egy óra telt el, olyan tempóban, mint mikor az embernek dupla matekja van, vagyis mire a nagymutató egyet ugrott, addig kétszázszor képes lett volna leírni a világ leghosszabb szavát. Egy óra elteltével szólalt meg, megtörve a kínos csöndet. Nem mondott semmi értelmeset, hablatyolni kezdett félbeharapott tölcsérekről, szétrágott szívószálakról, besárgult füvekről, lyukas zoknikról és lekopott számozású vonalzókról. Mondandója után nem változott semmi, még várt rájuk egy közös vonatút. A váltó megmihálylott, a vonat késett, a hó lesett. Hat óráig bámulták egymást, míg végül megelégelve eltakarták szemeiket.

nézelődő

Vonaton ült, mikor rájött, hogy milyen emberek vannak. A csúnyán beszélő fiatalok, a szörnyülködő idősek, a pletykás tanárnénik, a korán kelő munkások, és az a sok-sok ember, aki ezen csoportok közül egyiket sem érzi magáénak. Nem szólalt meg, csak figyelt, csöndben, koncentrált arra, hogy mindenkire elég idő jusson, agyában már mondatok pörögtek, hogy mesélje el barátainak. Egy mondat, egy kéz mozdulat.Két mondat, öt kézmozdulat. De a hangos zene elnyomta. Ráébredt, hogy amit lát, nem büszkeség, még csak nem is vicces. Megtartja magának, azóta elszörnyed azon, hogy annyi közös van bennünk, amit szégyellnünk kellene, ahelyett, hogy viccek tömkelegeit gyártjuk belőle, amiből 10év múlva könyv lesz, könyv? Nem, csak egy ponyvaregény. Ez látható az emberek arcán a vonatokon hajnalok hajnalán.

könnycseppel

Könnycseppekkel vészéli át a nehéz napokat, azt hiszi ez megoldás, ettől anya nem lesz dühös, mert eltörte a kedvenc mécsesét, vagy az igazgató nem őrjöng majd a betört ablakok láttán, vagy a jani nem rúgja majd ki azért mert rosszul rakta le a csempét, olyan gondatlanság miatt, hogy inkább egy fiatal nőnek füttyögött félig kilógva az ablakon. Kicsi még, nem gondol erre, pici feje azon kattog, hogy Ő apró, nem lát mást csak lábakat, azok eltakarják az óriás hintát. Terítőt húz le, tányérostul, poharastul, túrós, mákos rétesestül, hogy a figyelmeket magára vonja, és a lábakat lestoppolja. Sírva fakad. Megijedt. Apa fogja erős kezébe, magasba röpíti. Kacag, kacag. Még egyszer. Kacag, figyel. Még egyszer. Ráébred, óriás Ő, de csak ha apának nem fáj a dereka.

színes képes

Színes képes vetítés volt, kedv csinálós móka, azt mutatja mind az összes, menjél az ukongra.

kis rész..

Kist részt kap a tortából, a nevetésből, az életéből. Világra jötte után mindössze tíz percet, örömből, kisírt szemeiből, szeretet hordozó puszi özönéből, belőle. Tíz perc után gyötrelem, múlni nem akaró fájdalmat hordoz a kis fülű, kis szemű kevés hajú három kilós. Nincs vigasz. Anya kell, anya, anya.

ha hinta, hát hinta

Ha hintázik, nincs eső, nincs szél, nincs földbe tiport hibás szinezékanyag nélküli pez cukor, nincs romlott tejszínhab és fej nélküli barbibaba sem. Akkor csak repülés van, meg nevetés, repülő papucs, szálló göndör haj, pislogó zöld, kék, barna szem. Ilyenkor az autós is lassít. A biciklis is lefékez. A görkoris is elesik. A futó is halkabban liheg. A csap is gyorsabban folyik. A gól is pontosabb. A csúszda is meredekebb. Az ősz is csípősebb. A kabát is melegebb. Én így képzelem el őket.

fürge

Látom, egy pillanatra azt hiszem, igen most komolyan, látom. Pedig nem, csak egy fénycsóva, mint egy hullócsillag, egy olyan hulló, ami nem hullik hanem esik, de láthatatlanul. Aztán hatalmasat koppan a földön. Ilyenkor csak emberi fejkapkodásokra eszmélek fel, és nem látom, megint nem, és hatalmas fölénnyel győznek a fejek, a rémisztő kapkodó bábumozgással működő fejek.

cseresznyepirosra

Cseresznyepirosra festi az életét, minden segítség és túldramatizálás nélkül, közben zene szól, mindenféle, főleg magyar, abból is az alternatív fajta. Már a körme is ilyen színű, az arcára meg a fáradtság öntötte rá a mogorva kék színű festékét, nem jön le, persze, hogy nem. Közben kint szivárvány, piros rózsa, zöld mező. Minden színes, apa dühös, paprikavörös arcú, anyát elönti a pír. Az élet színes lett, ecset nélkül, a körme piros, a lemosó elpárolgott.

hatalmas

Hatalmas fesztivál volt, koncert és buli. Jellemezni nem igen lehet, a fergeteges szó elhangozhat többször is, de egy idő után értelmetlen halmozós hatást kelt, pedig mégis, ferge..ferge..fergeteges. Miskolcos buli, napsütés, tánc, friss hal, és sörszag öntötte el, a néhol igen fülledt levegőt. Szandálos fiatalok, babakocsis friss szülők, takaróba bújtatott fázós idősek, nem szomjazó helyi arcok, portékákat áruló bajszos, és bajusztalan férfiak, népies ruhába bujtatott táncos lábú hagyományőrzők, és még annyian, akik zenei füllel hallgatják a zenét. 31. volt. Hagyomány lesz a mórautcában is.

itt-ott

Volt itt, volt ott, látott ezt, látott azt, evett ilyet, evett olyat, csókolt ilyet, csókolt olyat, fürdött itt, fürdött ott, alszik itt. Halkan legyél, fáradt már, játszott ma ilyet is, olyat is, jóban lettünk, barátjának kért, hisz még csak 4 éves. Beteg, de ezzel nem álmodik, csak pillangókkal, pónilovakkal, meleg vizes medencékkel, habbal teli kakaókkal. Felrázza egy köhögés, lázálom, nem mer visszaaludni, mesélnek neki, hosszú-hosszú órákon keresztül, míg elnyomja az álom, hosszan alszik, a fogaskerekek lassulnak kicsi fejében, most nem mondana semmit, csak álmodna, mint egy kislány, akinek haja szőke, szeme kék, és aki nem beteg, és ezt nem is gondolja róla senki.

mert érzi

Mert érzi mikor rossz kedvem van, és mikor a szívem virul egy meglepett öleléstől, virágtól, vagy egy mosolytól, az Ő mosolyától. Az megér mindent, de van, hogy csak a tündöklő gesztenyebarna szeme mosolyog, de az olyan őszinte, olyan valódi, és annyira az övé. Rajongásom túllép azon a bizonyos rózsaszín felhőn, és sok szívecskén. Ez olyan komoly, ez olyan valódi, ez olyan túlságosan földhözragadt és emberi. Nincs benne semmi álom szerű, csak úgy van, és ezt az álomképet ringatjuk, hogy ez így jó. De beszélni persze nem beszélünk róla, mindketten félünk a kudarctól. A kudarctól, a kudarctól, a kudarctól, ismétlem és a szó egyre értelmetlenebb jelentést hordoz már maga után. Az egész már csak egy hatalmas betűkombináció, amit képtelen vagyok megfejteni, mikor mögé néznék hirtelen megvakulok, nem látom, nem értem, nem érzem. Megijedek, kiszállok. Azt hiszem így egyszerűbb, azt hittem így egyszerűbb..

superman.

Emberiséget megmentő, bolygót védő, cicát fáról lesegítő világhatalom. Gyorsabb a napnál, komálja az idő, szép bőr, feszes fenék. Visszatér, mindig visszatér, ihletet adva a szerencsétlen blogíróknak, meglepve a rablókat, pókokat, szuperhősutánzatokat, cigarettázó kamaszokat, csókolózó szeretőket, gombázó jódlizókat, kocsmázós verekedős arcot felöltő szakállas bácsikat, tündöklő, fényes ruhába bújtatott menyasszonyokat, koszorúslánykákat. Feltölt, erőt ad, példaképpé válik. Hős Ő, egy igazi meteorelkapós, hős. Keze ökölbe, feje fölött, jellemző hősködés.

sztár Ő

Sztár Ő, hatalmas sztár. Irigyek rá, a szeméért, az tényleg szép. Egyébként beképzelt, ezt hatalmas sznobsággal koronázza, ráadásul undok volt. De tehetséges, rajongok én is, de csak addig amíg színpadi álcájából nem vetkőzik ki.

nélkül

Beszéd nélkül, hetekig, évekig, örökké halálig. Beszéd nélkül, fönt a levegőben, és lent az óceánfenéken. Beszéd nélkül, vitázni és hallgatni, szeretni és ölelni. Beszéd nélkül, enni, kapni és adni. Beszéd nélkül beszélni, kézzel beszédet kifejezni. Beszéd nélkül, vinni és hozni, kérdezni és figyelni, élni és létezni, szeretetre méltatni.

család ilyen, család olyan

-Csöndet, apa dolgozna.
Feleselő válasz érkezik, mert a kamasz fiúk csak ahhoz értenek,és a gitározáshoz, amit olyan szintre fejlesztettek, hogy a család idegei táncot járjanak az agyban, rossz fényt vetve a családi összhangra.
-Csöndet, dolgozom!
Ajtócsapás válaszul.
-Én meg a meccset nézném.-szól az mutáló kamaszhang. Zúg a gitár, hangosodik, pattan az ideg.
-Vacsora, gyertek.
-Mi volt a suliban? Valami jegy?
-Semmi, mennék zúzni.
-Beszélgessünk.
-Jóllaktam, jó éjt.
...
-Lekésed a vonatot, kelj!
-Rendben, szeretlek.
-Megváltoztál.
-Lehet.
-Mikor jössz?
-Este, cső.
-Tévedtem, nem változtál.
Koppan az ajtó, száll a por, füstöl a cigi, kávé illat érződik a levegőben, nem ez a koffein függőség illata.

hallgatók

Mi csak hallgatók vagyunk, míg anya mesél este a moha és páfrányból, vagy míg a misén a térdelési csönd van, vagy ebédnél mikor apa beszél nagy átéléssel milyen napja volt, és izgalmas tekintettel figyelünk. Ilyenkor csak hallgatunk, pisszenés és fölösleges oldalbökések nélkül, hogy társunknak jelezzük, észreveszik a mesélők a feltűnő alvást, amit lehet, hogy csak nagyzolásból követett el a padon szétterpeszkedő fiú. Persze a mesélő nem is veszi észre, pedig olyan mintha csak minket figyelnének, de igazából ők újra átélik, amit mi máshogy képzelünk el, és már azon kattog az agyunk, hogyan is mondhatnánk el otthon kissé megspékelve izgalmasabb jelenetekkel. Így otthon már nem csupán egy ballagási ájulós történetet mesélünk, hogy hogyan tarolt le minden zászlót, az a szegény öltönyös fiatalember, hanem bizony belekerülnek mentők, és kommandósok, amin a hallgató megbotránkozik, körméből pedig egy csonk, annyi se marad.

várakozás

Azt utálják, én is utálom. Nem is hibáztatnak minket ezért, mert még a felnőttek is utálják. De annak a pillanatnak, szónak, érzésnek milyen rossz lehet, mert utálja mindenki, főleg ha hosszú, és unalmas. Akkor aztán kiderülhet hogy mindenhez mértani pontossággal értek, és körülöttem fog forogni a világ holnaptól mindörökké, akkor nem számít semmi, csak az, hogy én most várakozok, és ne zavarj, mert odafigyelve kell várakoznom, különben nem ér semmit, és hazugság lenne azt mondani, hogy várakozok, miközben valami tök mást csinálok, és akkor mehetek gyónni, mert még a szemeim is azt hazudja hogy várakozok. És ha gyónás akkor megint várakozás, elmélkedés, belefolyás dolgokba amikről a nénik pusmognak a padok között, aztán várakoznék hogy megtudjam mi lett a kirabolt cigányasszonnyal, és hogyan szórt átkot a világra, megsokszorozva utódait. Várakozni pedig utálok, nagyon.

végre

Végre süt, vakít, éget. Egy délután alatt úgy éreztük szétfolyunk a csúnya fehér műanyag székeken az udvaron, emellett teleettük magunkat sütikkel, nem túlzás azt mondani, hogy vagy száz féle sütivel. De a nap csak sütött, ha esett volna bizonyára azért szenvedtünk volna a csúnya műanyag székeken esőkabátba, aminek meg van az a veszélye, hogy egy csúnya hisztis törpe hatását keltjük. Panaszkodunk folyton, mert nekünk sose jó semmi, de mondom, az ég világon semmi.

naponta

Naponta többször is írogat valamit, egy kis szakadt füzetbe aminek lapjai besárgultak az élet hosszú évei miatt, amik olykor túl gyorsan telnek. Titkos amit ír, mert mindig takargatja a kezével, a pulcsijával, vagy ha kínos a helyzet leönti a dobozos szívószálas sió almalevével, persze ez mindig csak a vészszükség. Hát a barátnőjenek megmutatta mit írt, meg nekem, meg neki, meg nekik, de azért titkos, mert mindnyájunk szívére kötötte, hogy titkos, de annyira titkos, hogy az már hihetetlen. Azóta sem árultam el senkinek, félek tőle, pedig pletykás vagyok.

tili tuli

Tili tuli tulipán. Van nekünk egy tulipánfánk, mindenféle tulipán terem rajta, piros sárga, rózsaszín, fehér, mindenféle. Minden reggel egy csokrot nyújt oda nekem mikor a nyikorgó kaput halkan kinyitom, hogy ne keltsem fel a szomszédban szunnyadó kutyákat, hogy ne ugassanak addig amíg az utca kavicsait rugdosom. Mire már kitérek a tulinpánfám látóköréből, egy virágszirom sem marad a gömb körül, és a méhek szégyenkezve, és csupasznak érezvén maguk, piros arccal tovaszállnak, új lakhelyet keresve, de csak újat, nem szebbet. Tegnap kidőlt a tulipánfám, azóta mindenhol piros, sárga, rózsaszín, és fehér tulipánok vannak, de mondom, mindenhol.

nézi magát

Nézi magát a tükörben, szinte egész álló nap. Megszokásból, kedvtelésből, unalomból, vagy csak mert elhaladt előtte és ha már ott van, miért is ne töltené el, kevés szabadidejét efféle hiúsággal. Belenéz, szép vagyok, mondja. Elmegy megtanul egy matek bizonyítást. Belenéz újra, még mindig szép vagyok, mondja, de egy hajcsat félrecsúszott a hajában, igazgatja, hosszú-hosszú percekig. Elmegy megvacsorázik, és elintéz még egy két dolgot, arcot is mos. Belenéz újra a tükörbe, alapozója lekopott, szemfestéke elmosódott, arca emiatt eltorzult. Aznap már nem nézett tükörbe, még csak az üveges szekrény előtt sem ment el, pedig hiú.

az van, hogy..

Az van, hogy feledékenyek vagyunk mi, emberek. Lehetne fejleszteni, de igen, sok minden mást is lehetne, amit nem teszünk meg. Egy bizonyos kor után, feledékeny az ember, egy bizonyos kor után csak, mondom. De mi megelégszünk azzal, hogy ez van (és komolyan ilyen flegmán: "ezvan.."), szörnyű. Szörnyű, szörnyű vagyok, mert ma én is megelégszem ezzel, holnap rossz jegyet kapok majd. De legalább mondhatom, majdnem olyan flegmán mint a vonaton ordibáló menőcsávók, hogy ugyanmár "ezvan..".

szókupac

Tudod, az a semmitmondó, egymás hegyén-hátán lévő értelmetlen szavak, még csak nem is értelmes kombinációja. Ilyet sokszor mondanak, a nénik az utcán, egy hatalmas kánikulában, mikor jóformán azt sem tudják pontosan megmondani, melyik kocsmába jár a férjük, pedig mennyiszer kilesték már őket, és a diákoknál is előjönnek a semmitmondó szavak, egy-egy nagyobb buli után, ahol kellő mennyiségű alkoholt fogyasztanak ahhoz, hogy bármit mondjanak, bármilyen sorrendben, bármilyen hangon, bárkinek: Almásrétes panninéninek a vasútállomáson holnap, vagy utána formaegyes autóval.

túrórudi

Amíg a világ világ lesz,
a túrórudi mindig jelen lesz.

egyensúly

Egyensúlyozik a padkán azóta, hogy kilépett az iskolából, egészen a házukig, iskolatáskával, tornazsákkal, és egyéb fölösleges holmival, amitől a szegény gyerek egy túldíszített karácsonyfa hatását kelti, őt persze ez mit sem zavarja, hisz a cél a padkán maradás, bármi áron. Van, hogy ez jól megy neki, és vannak rossz pillanatok is, mint például egy kutya, ki a kerítés mögül les ki, míg egy óvatlan pillanatban, megbosszulva, hogy ma nem kapott gazdájától elég vacsorát, ráugat, és a gyerek megrázkódik, de fönn marad. De ha nincs se kutya, se macska, vagy egyéb olyan állat ami a leesés veszélyével örvendeztetné meg, akkor egy autó hajt be nagy slunggal az utcasarkon, mire ő leesik a padkáról. Ilyenkor bezzeg mindig van egy két bámészkodó, aki egy pillanatra elhitte, hogy meg tudja csinálni, és nem esik le, de ő mégis leesik, persze ők magukban jót nevetnek, nem érzik a helyzet súlyosságát, de ő már azon agyal, hogyan kérhetne felmentést tesire, mert holnap gerendáznak, neki pedig egy időre elég az egyensúlyozásból.

megesik

Megesik, hogy elfelejtem beletenni a hatodik hajcsatot egy ovis kislány hajába, vagy feledékenységem miatt nincs nálam a nélkülözhetetlen könyvem, unalmasabb órákra, de emiatt a fiatal szenilitás miatt, még fizetnem is kell, mert van, hogy a bérletem az asztalomon csücsül egész nap, majd a képembe ordítja hazaérkezésemkor, hogy talán oda kellene figyelni..kéne, sok minden kéne.

csókolom

Csókolom.
Igen, nagy lesz ma a dínom-dánom.
És nem, még nagyon nem várom.

ideje van

Ideje van már, az alvásnak az oviban, vagy a szünetnek az iskolában, vagy a szülésnek, halálnak, és elmúlásnak,ideje meglesni a szemedben a mesét, a vágyat, a könnyet, a szépet, a szerelmed, vagy a tábortűz éles lángjait, ideje van, hogy megtanuld bekötni a cipőfűződ, hogy felöltözz, és elindulj a mának. Ideje van, hogy elolvasd, "ideje van" című bejegyzésem.

nagyon apró

Nagyon apró, a lába, a keze, az ujjacskái, a haja is pici, puha, illatos, jó érzés megsimogatni, kézbe fogni, ringatni, megnyugtatni, és csak nézni, órákig, mígnem megelégeli és sírni kezd, óá, óá..mondja, cérnavékony hangján, felveszed, persze, hogy fel, nincs szíved szenvedni hagyni, anyukájának adod, övé a terep. Drága kisbaba, szeretem, de szeretem.

még csak nem is..

Még csak nem is ismertelek, sőt látni se láttalak még, de akkor a tömegben felfigyeltem rád, főleg a szemedre, meg a homlokodra, mert azt jól láttam. Elég jól ahhoz, hogy tudjam rokonlelkek vagyunk, nekem jöttél, elnézésemet kérted amiatt, hogy nekilöktél egy bácsinak, elkezdtünk beszélgetni. Kiderült hogy, nem is vagyunk rokonlelkek, még csak barátok sem, csak két idegen aki nem fért el a tömegben.

akkor

Akkor, amikor már nem néztem rád, se senkire, se a pistára, se a jenőre, se a katira, senkire. Akkor, odajöttél csókot nyomtál az arcomra, csak úgy szelíden,nem szóltál semmit s elfutottál, el. Át a dombon az iskolaudvarban, át a patakon az erdőben, sőt még a kerítésen is átugrottál kulcshiány miatt. Követni én akkor már nem tudtalak, nem tudtam veled lépést tartani. Nem is láttalak többet, s te sem engem, soha többet.

mese, mese..

Mese mese mátka, pillangós madárka. Magyar népmesék, a varázsceruza, vízipók, frakk, lolka-bolka, micimackó, kockásfülű nyúl, a nagy ho-ho-hohorgász, mézgagéza, kiváncsi-fáncsi. Ez is mese, az is mese, jól megrajzolt, megszerkesztett, gyerek, s felnőtt lekötő mese, izgalmas, és nevetős, rémisztő, és álomszép, hercegnős, és állatos, tündéres és királyfis, békás, és aranygömbös. Anya-apa szereti, mert hát az a vízipók, na az egy csodapók.

pech

Csak néz, nem szól semmit, talán kicsit hallgatózik is, pedig az magánügy amiről beszélnek, de ha egyszer hangosak? Ott ismerkedett meg egy hölgy egy férfivel, ott, az orvosnál, csak úgy spontán, mert nekik megy. Mindkettő unalmas alaknak tűnt, olyan átlag, aki mellett csak továbbmész, pedig nem is átlagosak, kiderült, hogy ejtőernyőztek már, és vadvizi evezésen is részt vettek, van érzékük a zenéhez, bár fogalmazni nem tudnak, de ez nem bosszantó mégsem, próbáltam nem oda figyelni, de hiszen ők kisebb hegyeket is másztak, rokonlelkek, és.. -kezd bele a férfi- legnagyobb élményem..., ekkor szólított az orvos. Pech.

esik

Ess eső ess, holnap délig ess. Esik az eső, onnan fentről, mondják, hogy sírnak fönn az angyalok, és azért van eső, de ha ott folyton boldogság van nem sírhatnak, ezért hülyeség. Elvileg az eső lehangol, pedig mi akkor is tudunk hangosan nevetni az állomáson, és akkor is tudok vidám darabokat játszani a fuvolámon, s az öcsémmel való hülyéskedés sem marad el azért, mert odakinn leszakadt az ég. Csak azok a szegény hinták vizesek, használhatatlanok, na értük tényleg kár, meg talán a csúszós utakért is, ahol elesnek a nénik, meg a bácsik akármilyen óvatosak, tele lesz pocsolyákkal az utca, s meg kell állni, hogy ne ugorjak bele két lábbal, mert abból elvileg kinőttem, hisz akinek csókolommal köszönnek az utcán, az járjon csak a száraz talajon, kerülgesse a pocsolyákat még ha le is kési a vonatot, hogy beérjen föcire.

sohaország

Álmodtam egyszer egy hatalmas kifutót, magasan volt, és meredek is, milliószor lendültem neki az időnként megborzongó testemmel, és ugrottam, a végén sose estem le, mindig csak sötétség, és újra fenn találtam magam a tetején, mint egy ördögi kör, de élveztem, ugrás, és vissza. Megint csak ugrottam, még mindig félve, nem volt sötétség, leestem, egy adag fagyiba, kóstolás előtt, megszólalt az ébresztő. Tud időzíteni. Többet ilyet nem álmodtam, még csak hasonlót sem, soha.

dzsoen, barátság

Találkoztunk, életünkben először, a néptáncon, kedveskedni akartál nekem egy kockacsokival, én egyből kettőt kértem a legjobb barátomnak, akire egyből féltékeny voltál, azt hitted egy kockacsokival majd őt otthagyom. Így lett, no persze a csokinak ehhez nem sok köze van, de beszélgettünk, együtt táncoltunk, néha kicsit bénán, és mereven, mert kínosnak találtuk a néptáncot. Aztán hanyagoltalak, mert te is engem, nem is beszéltünk. Később a sors úgy hozta, hogy osztálytársak lettünk, beszélgettünk, nevettünk, együtt ettünk, tanultunk, együtt beszéltük ki pizsiben a fiús ügyeinket, sétáltunk nagyokat a Duna parton, megbíztál bennem, én meg benned, megbízom benned, te meg bennem legjobb barátosném.

szellőztet

Kiszellőzteti a fejét, egy séta közben mondjuk, vagy az ágyneműt, mert 'alvós' szaga van, vagy a pulcsiját az előző napi koncert után, mert cigi szagú, de még cipőt is kiszellőztethet, mert a vad táncolások közben beleizzadt a lába, a törölközőket se felejtsük el, mivel uszoda után minden vizes cuccunkat beletettük, és ha akarjuk, ha nem az bizony bebüdösödik. De ez talán mind mellékes, mert szokták mondani:'a fejben dől el minden', hát legyen az a legtisztább, szánjuk arra a több időt, az a törölköző meg igazán kibír még 10 percet, úgyis büdös lesz a vizes bikini miatt.

ritmus

Ott van a levegőben, folyton pörög, pattog. Vonaton ülve, autóban utazva, táncparketten, séta közben, úszás alatt, repülve, gondolkodva, de mozog a lábad, egy ritmusra mozog, ez a ritmus segít a túlélésben, hogy ne süllyedj el, vagy, hogy ne veszítsd el az egyensúlyod,nem csak amolyan lábpattogás a matekórán, mikor lopva hallgatod az mp3-at, vagy mikor a bátyád magyarázza, hogy miért halkítsd le a zenét, mert neki fontos tanulnivalója van, de neked csak a ritmus jár a lábadban föl, s alá. Nem lehet kinőni, benned, bennünk van, lesz, s volt is. Persze ezt a magyarázatot a szülők sose fogadják majd el, mikor kiabálnak velünk, oda nem figyelésünk miatt.

reklám

Van aki ha csak meghallja a szót, egyből véleménye van, de nem az a szép fajtájú. Pedig, van aki ebből él meg, s nem is rosszul. Mert ugye jó reklámok is vannak, amit az ember szívesen néz, mert a kedvenc száma megy alatta, vagy mert épp a kedvenc söre került ország világ szeme elé, ha csak egy pillanatra is, vagy helyes benne fiú aki az új dezodort reklámozza, vagy a lány csinos, az új pervollal mosott ruhájában. De bosszantó is főleg mikor a kedvenc filmed megy, és megszakítja kovácsbéla az új 1000ft-os tisztítószerével, vagy este mikor időzítőre állítod a tv-t, amiben egy fekete-fehér film megy, hogy elaludhass rá, erre bejön egy villogó mesefigura pudingot reklámozva. Hogy mik vannak. Kapcsold ki.

spontán

Nem vagy elég spontán, de nem baj, én sem, Ő sem, majd fejlődünk, egyszer. De mikor, mikor nagyobbak leszünk? Akkor meg már minek, hmm? Most kell elkezdeni, most. Egy fröccsöt?

betáncol

Betáncolta magát az életembe, de undok, mogorva, sosem mosolyog. Ha ilyen, akkor nem kell, táncolja ki magát. Dehogy táncolja, és azért nem, mert így van kivel mogorván, undokul viselkedni, így van valakije, még ha az a valaki nem is szereti szerelmesen, csak úgy simából.

megszállottan

Megszállottan olvas, neki ezt be kell fejezni estére, mondogatja untalan, mi meg már unjuk, nem is kicsit. Megszállottan keresi a szegény diákokat a piarban, akár délután ötkor is, hogy lebuktathassa őket, mikor telefonjukon bámulják a múlni nem akaró időt, közben a matekkorrepetálás egyre unalmasabb, és a tanár sem tudja pontosan, miért is vagyunk itt. Megszállottan biciklizik, illetve csak tanulja a biciklizést, már-már akkorákat esik, hogy az még az ablakban ülő édesanyjának is fáj, de nem szól neki, nem fut ki hozzá, hisz nagy már, meg kell tanulnia biciklizni, persze a kötszert és a sebtapaszt kezében szorongatja mindvégig, megszállottan.

könny

Könnyezik az a kis gyermek szeme, sír, már-már zokog. Hiányzik neki az anyukája, pedig csak a boltba ment. Siet, ahogy tud, de Ő nem érti, kicsi még ahhoz, hogy értse, majd idővel. Addig az anyja szíve meghasad.

megörökít

Megörökíti a pillanatot, nem csupán gondolattal, egy géppel, nem telefonnal, egy fényképezőgéppel, egy olyan régivel, ami akkorát vakuzik, hogy pár percig csak egy foltot látsz, és aminek kattanása, oly hangos, hogy egy pillanatra mindenki odakapja a fejét. A fényképész megszólal, merthogy ezt Ő csinálja most egy profi, hozzáértő, és a nem a fiatalok, akiknek tehetsége van hozzá, hanem az akit ezért fizetnek. S kérdi, készen állsz? Dehogy állsz készen, azt se tudod hova nézz, hogy fogd a könyvet amit a kezedbe nyomnak, hogy figyelhetnél oda, mikor minden más ezerszer izgalmasabb, a fényképész megelégeli a ficánkolást, kattint, kattint. Te meg pislogsz, és a kép béna, a fényképész eldobja a gépet, kiviharzik. Egy gyerek fogja meg, kattint, viccből. Sose látott még ilyen jó képet az a mogorva fényképészúr.

hímes tojás

Ennek régen nagy hagyománya volt, művészete, ma meg, ugyan, legyintenek fölötte el, majd kapnak pénzt, annak elvileg nagyobb hasznát veszik. Ezért a fiuk, elmotyognak csak valami locsolóverset, és spriccelnek kettőt a kölniből, a viccesebbik fajta pedig rendesen megöntöz szódásüveggel, és jöhet az átöltözés, hatodszorra. Ezután, mint aki jól végezte dolgát várná a pénzecskét, de nem, itt nálunk a mórautcában nem, itt bizony hímes tojás várja a locsolkodni vágyókat, a kisebbeket meg csoki tojás. Ezt itt mindenki tudja, így mi szép verseket kapunk, de a büdös kölniből nekünk is jócskán kijut, és a vicces fiúkból sem szenvedünk hiányt, utána isznak valami felnőtteknek valót, megkapják a hímes tojást, és tovább állnak, ló helyett motorral, autóval, vagy gyalog, de el innen. Este tűz, buli, átlagos húsvéthétfő, egy lány sem hervad el, soha, soha, nem lehet, nem hagyják, küzdeni meg minek?

megsúg

Megsúgja a titkát, nekem, neki, neked. De nem fontos, el is felejted, emiatt utólag szégyelled magad, mert kiválasztott a titkára, de érdektelennek tartottad a megjegyzésre. Pedig micsoda titok, mikor halkan a füledbe pusmogta, dühös lettél, mert nem értettél egy szót se, aztán még egyszer, semmi. És még egyszer, most már érted, szádat tágra tátod, ez meglepett, már mondanád is tovább, de nem teszed, s nem a lelkiismeret tart vissza, csak a feledékenység.

ajtó

Becsapja az orrom előtt, és duzzog, az órákig megy neki, ilyenkor nagyon bosszant, de nincs mit tenni, mint várni. Aztán kijön, persze engem már rég nem érdekel a vita, de őt még igen, és felhozza újra meg újra, mintha nem lenne jobb dolga, ilyenkor azt mondom magamba: csak egy rossz nap, majd abba hagyja. Az ajtót, a drámaiság kedvéért még egyszer becsapja, most lett elegem. Nem szólok hozzá. De kijön, bocsánatot kér, és azt mondom, megbocsájtok, legyen, de csak most az egyszer. És ez így megy mióta megszülettem, szegény anya, meg apa, csak tűri, de az ajtóm kezdi megelégelni.

szerelmesen

Egy bongyor szőke hajú, kék szemű, kisfiú, és egy bongyor barna hajú, barna szemű kislány sétál az utcán fagyit nyalva. Elered az eső, elmossa a fagyit, és a sétát, hazasietnek. Néhány év múlva, cigit szívnak, elered az eső, csókot adnak egymásnak és hazafutnak. Megint néhány év elteltével újra együtt vannak, a bongyor szőke fiú új barátnőjével, a bongyor barna leány vőlegényével, ez már csak egy dupla randi, és az eső ezt is úgy elmosta, mint a fagyit, a cigit, a sétát, és a szerelmet. Soha nem találkoztak már, mert örökké esett.

szalad

Szalad, mert menekül a szomszéd kutyája elől, mert focizás közben megrúgta. Szalad, mert a suliban fogócskáznak, hirtelen elesik, sír, utána szalad tovább. Szalad, mert meglátta az igazit, és arra a buszra akar felszállni, amivel a nagy Ő utazik, felszáll, mellé ül, beszélgetnek, randiznak, összeházasodnak, szalad az esküvőjére, le ne késse, de késik, nem sokat, de késik. Szalad a kórházba, hogy ott legyen a szülésnél, persze késik, de még így is odaér az első pillanatra. Szalad a gyerekeivel, a gyerekeik elsőáldozására, esküvőjére, unokája születésére. Folyton szaladt, állásinetrjúkra, virágoshoz, tortáért a szülinapokra. De már nem fut, nem bírja, csak sétál, azt is komótosan.

csodás

Gitározik, hegedül, fuvolázik, oboázik, szaxofonozik, klarinétozik, trombitál, furulyázik vagy csak énekel, zenekarban játszik, vagy egyedül, utcán lép fel, vagy díszes színpadon, pénzért vagy csak ingyen, tapsolnak neki, vagy tovább mennek, odafigyelnek vagy csámcsognak közben valami popcorn félét, kiöltöznek, vagy nem, zenélnek vagy csak skáláznak. De megtöltik a világot.

ilyen, meg olyan

Undok és kedves, mogorva és vidám, nyitott és zárkózott, unalmas és izgalmas, kreatív vagy nem.. és annyi sok jelző van a sokszínűségre. De Ő nem sokszínű, Ő csak ilyen, meg olyan.

köszön

Köszönnek a fiúk az udvaron, különösen akkor amikor nagyon csinosak a lányok, meg akkor amikor teli önbizalommal jönnek ki a súlyzók birodalmából, ujjatlan pólóban, hogy mindenki lássa, az egyébként nem feltűnő muszklijukat, és olyankor mikor az illem megkívánja, vagy szimplán felvágnak barátaik előtt, hogy ők mégis mennyi lányt ismernek, és a kocsmában sörözés közben is köszönnek, oda biccentenek. De van, hogy még csak nem is biccentenek, na olyankor spekulálnak a lányok, hogy vajon nem elég csinosak, vagy a hajukba az a narancssárga hajgumi nem is olyan jó ötlet és a piros póló mégsem olyan jó választás.. Pedig lehet, hogy a fiú elfelejtett köszönni, mert elámult a piros póló és a narancssárga hajgumi kombinációjától.

apró kézzel

Apró kézzel fogják meg a színes ceruzát, és emelik föl a lehető legnyakatekertebb módon, hogy virágot, házikót, királylányt rajzoljanak anyának, akinek, már két fiókos szekrénye megtelt, a virágokkal, házikókkal, és királylányokkal, de örül, mutogatja, az utcán a szomszéd néninek, aki ügyesen csinálja a túrógombócot,apának otthon, mikor munka után fáradtan a székre rogy, nyugalmat remélve, de örül, örülnek, mert egy apró kezűtől kapták. Ezek a kis kacsók odafigyelnek mindenre, a kirakós darabokra, nehogy rossz helyre tegyék, a plüss mackókra, hogy véletlenül se találják meg és, hogy legyen még egy indok, minél később menni az oviba, a spenótra, hogy ne egyék le magukat, és persze a nagy kezekre, ábrándokat szülve, hogy mikor növik már ki a virág-, királylány-, és házikó rajzolást.

mennyország

Más és más kép ugrik be, mindenkinek. De azért ott motoszkál az a bizonyos hófehér felhőkkel tarkított, nagy, fehér oszlopokkal határolt ajtó, ami a templomi ajtók százszorosa. Belépve, minden olyan fehér, makulátlan, mindenki vidám, szép..és itt megállunk. Megrémülünk, még így is, hogy olyan szép, pedig ez az a hely ahol a "megtelt" tábla nem létezik.

nap

Nap, az a hosszan elnyúló, unalmas vagy izgalmas pillanatokkal tarkított, szép vagy csúnya, de mindig hosszú, fárasztó vagy kellemes, romantikus vagy monoton,tanulós vagy dolgozós, vagy csak olyan semmilyen. Nap, az a magasan levő fényes korong, mely odaföntről süti a lányok, a fiuk, a nénik és bácsik hátát, szórakozik a napraforgóval, hogy egy perce se legyen nyugta, stresszeli az autósokat hogy a szemükbe világít, csábítja tanulókat a lógásra, táplálja a növényeket, cirógatja a durcás diákokat akiknek korán kell kelniük, hogy beérjenek a fránya nulladik órákra, este lenyugszik mint aki jól végezte dolgát, pedig sokan miatta szenvednek az ágyban este, mert ég a hátuk a vörös foltok miatt amit a nap okozott, vagy neki örülnek a lányok a tükör előtt, mondván milyen szép barna a karjuk, amire holnap narancssárga karkötőt húznak az összhang miatt, örülnek neki a nagypapák is, mert a nap széppé érlelte, a már reggel kiválasztott virágot melyet a nagymamák kapnak a finom ebédért. Ugye-ugye? Jó is az a nap, az a magasan lévő fényes korong.

földhözragadtan

Vágyódunk valami e világi tökéletességre, félresöpörve gyermekkori álmainkat, mert a felnőttek világába nincs helye ábrándoknak, ábrándképeknek, ott a konkrétumok számítanak-hiszi így sok gyerek, pedig úgy hiszem, Ők is eltudnak kalandozni a munkahelyükön, míg a főnökük kiabál, vagy amikor a templomban áldoznak a nénik, nem akarnak elkalandozni, de megesik, velük, velünk is. Így a gyerekekben úgy rajzolódnak ki a felnőttek, mint az óriás, merev kontúrvonalakkal megrajzolva, ahol a színek nem mennek ki a vonalból, mert nem lehet, ahol nem húzzák kacsalábra a cipőt, mert nem lehet, ahol nem játszanak semmit, soha, mert nem lehet, pedig lehetne, lehet.

háború

Miután besorozták a besorozható férfiakat, elvitték őket, harcba, háborúba.Küzdöttek az életükért, a hazáért, és hogy hazaérjenek, már nem számított, hogy karral, vagy kar nélkül csak haza.A feleségek eközben otthon végezték szokásos dolgaikat, minden barát próbálta feledtetni velük a magányt, ami minden ébredéskor, lefekvéskor egyre csak erősödött.Eközben folyt a háború.Gyerekeiket vitték az ovikba az anyák, útközben meséltek nekik királyfikról, és királylányokról, hősökről, és az apjukról,gyermekeik hátát mosták tisztára, mert az oviban verekedtek. Eközben folyt a háború.Mostak, főztek, vásároltak, féltek, és féltettek,moziba jártak de csak, hogy kamaszfiúkat hazahozzák nehogy csókon érje a lány akit megcsal.De eközben csak folyt a háború.Ruhát varrtak, hogy lányaik önbizalma az egekbe szökjön.De közben csak folyt a háború.Férfiak tértek haza, karral, vagy anélkül..és a háború már nem folyt, vége volt.És csak jöttek, jöttek a férfiak, és a feleségek, már nem mostak, nem féltek és nem féltettek, csak örültek, csókoltak, szerettek.

tánc

Táncol a napraforgó a nap után, a levél a szélben, a lányok és a fiúk a bulikban, az utcán, a színpadon, a hajón a repülőn, táncolnak a bácsik a nénikkel a filmekben, az életben, a klippekben, táncol anya apa az esküvőkön..mindenki, mindenhol évezredek óta, zenére vagy csak dallamra, lassúzva vagy gyorsan, vidáman vagy szomorúan, de soha nem csak úgy.

gyerekhang

Ez az amit elhallgatnék akár örökké, a gyerekhangot. A kedves, vidám, csupa butaságot csacsogó gyerekhangot.Fontos alappillére ez az óvónéniségnek? Azthiszem. De ezt majd döntsék el a hozzáértők. Segítségül jön az a bizonyos zöld kis füzet, amibe felírtam minden ilyen élményt, olyasmikre gondolok mint a tudományok amikhez értenek, a kiarkós játék összerakása mindössze pár perc alatt, vagy a ragadozó állatok ismerése elejétől a végéig.Sokáig fogják az ember kezét, amíg nem történik valami sokkal izgalmasabb, olyankor elengedik jelezvén szabad utat kaptam a többi kisgyerek megismerésére, de semmit nem tesznek csak úgy, csak úgy csöndben, mindent kommentálnak (a jó értelemben).
Ez az a gyerekhang, a szépen csengő, visszahívó, kedveskedő gyerekhang, mely nélkül bosszantana a csönd, ami körülvesz minket mikor az oviban alvás idő van.