Becsapja az orrom előtt, és duzzog, az órákig megy neki, ilyenkor nagyon bosszant, de nincs mit tenni, mint várni. Aztán kijön, persze engem már rég nem érdekel a vita, de őt még igen, és felhozza újra meg újra, mintha nem lenne jobb dolga, ilyenkor azt mondom magamba: csak egy rossz nap, majd abba hagyja. Az ajtót, a drámaiság kedvéért még egyszer becsapja, most lett elegem. Nem szólok hozzá. De kijön, bocsánatot kér, és azt mondom, megbocsájtok, legyen, de csak most az egyszer. És ez így megy mióta megszülettem, szegény anya, meg apa, csak tűri, de az ajtóm kezdi megelégelni.
... :)meg kell hagyni, azert néha jol esik magad után úgy becsapni az ajtot (hogy az helyetted kiáltson),s levágtázni a lépcsőn el,ki.
VálaszTörlés