hallgatók

Mi csak hallgatók vagyunk, míg anya mesél este a moha és páfrányból, vagy míg a misén a térdelési csönd van, vagy ebédnél mikor apa beszél nagy átéléssel milyen napja volt, és izgalmas tekintettel figyelünk. Ilyenkor csak hallgatunk, pisszenés és fölösleges oldalbökések nélkül, hogy társunknak jelezzük, észreveszik a mesélők a feltűnő alvást, amit lehet, hogy csak nagyzolásból követett el a padon szétterpeszkedő fiú. Persze a mesélő nem is veszi észre, pedig olyan mintha csak minket figyelnének, de igazából ők újra átélik, amit mi máshogy képzelünk el, és már azon kattog az agyunk, hogyan is mondhatnánk el otthon kissé megspékelve izgalmasabb jelenetekkel. Így otthon már nem csupán egy ballagási ájulós történetet mesélünk, hogy hogyan tarolt le minden zászlót, az a szegény öltönyös fiatalember, hanem bizony belekerülnek mentők, és kommandósok, amin a hallgató megbotránkozik, körméből pedig egy csonk, annyi se marad.