Nap, az a hosszan elnyúló, unalmas vagy izgalmas pillanatokkal tarkított, szép vagy csúnya, de mindig hosszú, fárasztó vagy kellemes, romantikus vagy monoton,tanulós vagy dolgozós, vagy csak olyan semmilyen. Nap, az a magasan levő fényes korong, mely odaföntről süti a lányok, a fiuk, a nénik és bácsik hátát, szórakozik a napraforgóval, hogy egy perce se legyen nyugta, stresszeli az autósokat hogy a szemükbe világít, csábítja tanulókat a lógásra, táplálja a növényeket, cirógatja a durcás diákokat akiknek korán kell kelniük, hogy beérjenek a fránya nulladik órákra, este lenyugszik mint aki jól végezte dolgát, pedig sokan miatta szenvednek az ágyban este, mert ég a hátuk a vörös foltok miatt amit a nap okozott, vagy neki örülnek a lányok a tükör előtt, mondván milyen szép barna a karjuk, amire holnap narancssárga karkötőt húznak az összhang miatt, örülnek neki a nagypapák is, mert a nap széppé érlelte, a már reggel kiválasztott virágot melyet a nagymamák kapnak a finom ebédért. Ugye-ugye? Jó is az a nap, az a magasan lévő fényes korong.
2010. március 22., hétfő
nap

Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
ezis jólett! Anna(L) :]
VálaszTörlés