mert érzi

Mert érzi mikor rossz kedvem van, és mikor a szívem virul egy meglepett öleléstől, virágtól, vagy egy mosolytól, az Ő mosolyától. Az megér mindent, de van, hogy csak a tündöklő gesztenyebarna szeme mosolyog, de az olyan őszinte, olyan valódi, és annyira az övé. Rajongásom túllép azon a bizonyos rózsaszín felhőn, és sok szívecskén. Ez olyan komoly, ez olyan valódi, ez olyan túlságosan földhözragadt és emberi. Nincs benne semmi álom szerű, csak úgy van, és ezt az álomképet ringatjuk, hogy ez így jó. De beszélni persze nem beszélünk róla, mindketten félünk a kudarctól. A kudarctól, a kudarctól, a kudarctól, ismétlem és a szó egyre értelmetlenebb jelentést hordoz már maga után. Az egész már csak egy hatalmas betűkombináció, amit képtelen vagyok megfejteni, mikor mögé néznék hirtelen megvakulok, nem látom, nem értem, nem érzem. Megijedek, kiszállok. Azt hiszem így egyszerűbb, azt hittem így egyszerűbb..

superman.

Emberiséget megmentő, bolygót védő, cicát fáról lesegítő világhatalom. Gyorsabb a napnál, komálja az idő, szép bőr, feszes fenék. Visszatér, mindig visszatér, ihletet adva a szerencsétlen blogíróknak, meglepve a rablókat, pókokat, szuperhősutánzatokat, cigarettázó kamaszokat, csókolózó szeretőket, gombázó jódlizókat, kocsmázós verekedős arcot felöltő szakállas bácsikat, tündöklő, fényes ruhába bújtatott menyasszonyokat, koszorúslánykákat. Feltölt, erőt ad, példaképpé válik. Hős Ő, egy igazi meteorelkapós, hős. Keze ökölbe, feje fölött, jellemző hősködés.

sztár Ő

Sztár Ő, hatalmas sztár. Irigyek rá, a szeméért, az tényleg szép. Egyébként beképzelt, ezt hatalmas sznobsággal koronázza, ráadásul undok volt. De tehetséges, rajongok én is, de csak addig amíg színpadi álcájából nem vetkőzik ki.

nélkül

Beszéd nélkül, hetekig, évekig, örökké halálig. Beszéd nélkül, fönt a levegőben, és lent az óceánfenéken. Beszéd nélkül, vitázni és hallgatni, szeretni és ölelni. Beszéd nélkül, enni, kapni és adni. Beszéd nélkül beszélni, kézzel beszédet kifejezni. Beszéd nélkül, vinni és hozni, kérdezni és figyelni, élni és létezni, szeretetre méltatni.

család ilyen, család olyan

-Csöndet, apa dolgozna.
Feleselő válasz érkezik, mert a kamasz fiúk csak ahhoz értenek,és a gitározáshoz, amit olyan szintre fejlesztettek, hogy a család idegei táncot járjanak az agyban, rossz fényt vetve a családi összhangra.
-Csöndet, dolgozom!
Ajtócsapás válaszul.
-Én meg a meccset nézném.-szól az mutáló kamaszhang. Zúg a gitár, hangosodik, pattan az ideg.
-Vacsora, gyertek.
-Mi volt a suliban? Valami jegy?
-Semmi, mennék zúzni.
-Beszélgessünk.
-Jóllaktam, jó éjt.
...
-Lekésed a vonatot, kelj!
-Rendben, szeretlek.
-Megváltoztál.
-Lehet.
-Mikor jössz?
-Este, cső.
-Tévedtem, nem változtál.
Koppan az ajtó, száll a por, füstöl a cigi, kávé illat érződik a levegőben, nem ez a koffein függőség illata.

hallgatók

Mi csak hallgatók vagyunk, míg anya mesél este a moha és páfrányból, vagy míg a misén a térdelési csönd van, vagy ebédnél mikor apa beszél nagy átéléssel milyen napja volt, és izgalmas tekintettel figyelünk. Ilyenkor csak hallgatunk, pisszenés és fölösleges oldalbökések nélkül, hogy társunknak jelezzük, észreveszik a mesélők a feltűnő alvást, amit lehet, hogy csak nagyzolásból követett el a padon szétterpeszkedő fiú. Persze a mesélő nem is veszi észre, pedig olyan mintha csak minket figyelnének, de igazából ők újra átélik, amit mi máshogy képzelünk el, és már azon kattog az agyunk, hogyan is mondhatnánk el otthon kissé megspékelve izgalmasabb jelenetekkel. Így otthon már nem csupán egy ballagási ájulós történetet mesélünk, hogy hogyan tarolt le minden zászlót, az a szegény öltönyös fiatalember, hanem bizony belekerülnek mentők, és kommandósok, amin a hallgató megbotránkozik, körméből pedig egy csonk, annyi se marad.

várakozás

Azt utálják, én is utálom. Nem is hibáztatnak minket ezért, mert még a felnőttek is utálják. De annak a pillanatnak, szónak, érzésnek milyen rossz lehet, mert utálja mindenki, főleg ha hosszú, és unalmas. Akkor aztán kiderülhet hogy mindenhez mértani pontossággal értek, és körülöttem fog forogni a világ holnaptól mindörökké, akkor nem számít semmi, csak az, hogy én most várakozok, és ne zavarj, mert odafigyelve kell várakoznom, különben nem ér semmit, és hazugság lenne azt mondani, hogy várakozok, miközben valami tök mást csinálok, és akkor mehetek gyónni, mert még a szemeim is azt hazudja hogy várakozok. És ha gyónás akkor megint várakozás, elmélkedés, belefolyás dolgokba amikről a nénik pusmognak a padok között, aztán várakoznék hogy megtudjam mi lett a kirabolt cigányasszonnyal, és hogyan szórt átkot a világra, megsokszorozva utódait. Várakozni pedig utálok, nagyon.

végre

Végre süt, vakít, éget. Egy délután alatt úgy éreztük szétfolyunk a csúnya fehér műanyag székeken az udvaron, emellett teleettük magunkat sütikkel, nem túlzás azt mondani, hogy vagy száz féle sütivel. De a nap csak sütött, ha esett volna bizonyára azért szenvedtünk volna a csúnya műanyag székeken esőkabátba, aminek meg van az a veszélye, hogy egy csúnya hisztis törpe hatását keltjük. Panaszkodunk folyton, mert nekünk sose jó semmi, de mondom, az ég világon semmi.

naponta

Naponta többször is írogat valamit, egy kis szakadt füzetbe aminek lapjai besárgultak az élet hosszú évei miatt, amik olykor túl gyorsan telnek. Titkos amit ír, mert mindig takargatja a kezével, a pulcsijával, vagy ha kínos a helyzet leönti a dobozos szívószálas sió almalevével, persze ez mindig csak a vészszükség. Hát a barátnőjenek megmutatta mit írt, meg nekem, meg neki, meg nekik, de azért titkos, mert mindnyájunk szívére kötötte, hogy titkos, de annyira titkos, hogy az már hihetetlen. Azóta sem árultam el senkinek, félek tőle, pedig pletykás vagyok.